Hajnali kettőkor kelni nem volt olyan borzasztó, mint gondoltam.
Az üres utakon a tervezett idő előtt érkeztünk a reptérre. A Fityót beparkoltuk egy rokkant ember BMW X5-öse mellé.
Hajnal háromnegyed négykor a poggyászfeladónál elég nagy tömeg álldogált. A szeku csak négykor kezd, úgyhogy nem érdemes ennél korábban ott zsizsegni, ha az ember "csak" kispogyós.
Reggel az első gép indulása után egy órán belül még 18-20 gép indul, és bizony odabenn meglepően sok ember akarja a napi bérét fél liter üditőre cserélni. A helyi aranybányákban a személyzet létszáma meg nem éri el ennek a tömegnek a kiszolgálásához szükséges nagyságot, ami miatt eszelős sorok állnak mindenhol.
A gépünk időben érkezett.
Ez a TAP A319-es gép húsz éves. Az üléseit újakra cserélték és jól összetolták, így most semmivel sincs több hely, mint egy fapadoson.
Beszuszakoltuk magunkat a helyünkre és lázasan bontogatni kezdtük a TAP ajándékot, amit az üléseinken találunk. Mindenki kapott egy TAP-párnát és egy TAP-takarót.
Jajj de cuki.
Ötkor nekilódultunk gyönyörű napsütésben.
Három fickó volt a személyzet, akik már a Bakony felett kiosztották a hamikát - nem pöcsöltek sokat vele. Volt sonkás szendvics, italok, kávé és TAP logós zacskókban gumicukor. Ez utóbbi stilusosan négy kicsi gumi repülőcskékből állt, de ordenáré tré kivitelben. Ha a Haribo ilyen minőséget gyártana gumimedvéből, akkor a gyerekek macikként kedvelnék a zombikat.
Roppantul remélem egyébként, hogy a négy kicsi repülőcske tényleg gumicukorka volt és nem füldugó - kiegészítőként a takarókhoz és párnákhoz - én ugyanis megettem őket, annak ellenére, hogy csak az ízűk utalt a nasira, a rághatóságuk kevésbé.
Szóval bízom benne, hogy uzsival nem osztogatnak füldugót.
Három fickó volt a személyzet, akik már a Bakony felett kiosztották a hamikát - nem pöcsöltek sokat vele. Volt sonkás szendvics, italok, kávé és TAP logós zacskókban gumicukor. Ez utóbbi stilusosan négy kicsi gumi repülőcskékből állt, de ordenáré tré kivitelben. Ha a Haribo ilyen minőséget gyártana gumimedvéből, akkor a gyerekek macikként kedvelnék a zombikat.
Roppantul remélem egyébként, hogy a négy kicsi repülőcske tényleg gumicukorka volt és nem füldugó - kiegészítőként a takarókhoz és párnákhoz - én ugyanis megettem őket, annak ellenére, hogy csak az ízűk utalt a nasira, a rághatóságuk kevésbé.
Szóval bízom benne, hogy uzsival nem osztogatnak füldugót.
Még alig hagytuk el Magyarországot, amikor a három sztyuvi-manus végigjárta a gépet és felszólított mindenkit, hogy azonnal húzzúk le az ablakon a sötétítőt, és bábozódjunk be az ajándék takarókba, meg legyen kuss.
Egy darabig - úgy százhuszan - ültünk magunkba szakadva a sötétben és moccanni sem mertünk. Azonban alig tíz perc elteltével az első bátor utastárs felrántotta a rolót és ellenőrizte, hogy kinn van e még a kinn, meg hogy meg vannak e még a szárnyak, meg amúgy is basszameg, egy magyart nem lehet a sötétbe zárni. Mire a fősztyuvi feleszmélt, hogy a gép belsejébe jutott két fotonnyi fény, addigra bátor tettes már le is rántotta a redőnyt és úgy csinált mintha nem is történt volna semmi. És ez így ment két órán keresztül, hol az egyik oldalon, hol a másikon, hol elől, hol hátul, valaki rendre fel-le rántotta két-két másodpercre a redőnyét. Ezek a hirtelen felvillanó fények oly erősek voltak a gép belsejében, hogy még a lezárt szemhélyon keresztül is észlelhetőek voltak, katalizátorként meg ott volt mellé az eseményt kisérő hang: ziiiiiiii - .... - splatty
.
.
Szerintem ezeket a villanásokat keresika tudósok a svájcban a nagy hadron ütköztetőben...
A sötétbe zárt magyarnál már csak két rosszabb van. Az egyik a hugyos magyar, a másik a repülőn kakáló magyar.
Ahogy felszálltunk megkezdődött a vese sétáltatás a hátsó budikhoz. Hát skacok a repülő legstrapásabb alkatrésze az a tetves budiajtózár. Ha annyi tízeurósom lenne ahányszor becsapódott ezalatt a három és fél óra alatt az a két rohadt ajtó, akkor Madeirára már különgéppel mehettem volna. Kénytelen voltam hátulra venni jegyet, mert barátnőm is "átfolyós", tehát amit felül beöntesz, azt rövid idő múlva a gravitáció alul kihozza.
A budiközelség miatt az összes zárcsapódás értelmet adott számomra a "szöget ütött a fejébe" mondásnak. Később megtudtam, hogy azért ezt is lehet überelni.
A nap negatív fénypontja pedig az volt, amikor tisztelt hagymazabáló honfitársam hátul akkorát komposztált, hogy a hátsó tiz üléssoron utazóknak megállt a légzése arra az időre, amíg a szellőztető le tudta győzni a rontást. Ott lélegeztünk a tátott szájunkon keresztül, mert nem mertünk az orrunkon keresztül levegőt venni. Úgy néztünk ki ott hátul, mint karácsony előtt a lacházi hentes akváriuma, ami tele van tátott szájú légszomjban szenvedő tükörponttyal.
Csodás napsütésben érkeztünk Lisszabonba. Gépünk szopócsőre állt és kiballagtunk a a terminálba. Kerestünk egy békésebb helyet és tábort vertünk. Gabi az éjszakai műszakja miatt fáradt volt. így az hogy kijöjjön a városba kizárttá vált. Arra gondoltam, hogy keresek egy TAP hölgyet és elhadonászom neki, hogy ha lenne két szabad hely az előző gépen, akkor azt mi szeretnénk magunknak.
Meg is lett a szerencsétlen hölgy, akinek elénekeltem a noszpík inglis, noszpík portugéze kezdetű dalomat, amitől úgy megrémült, hogy láttam hogy azt keresi melyik irányból egyszerűbb megkerülni a testemet. Boardingpassomat mutatva, és a csendzs szót mekegve végülis értette amit akarok, és belenézett a számítógépébe. Kicsit nyomkodott és válaszolt egy idióta által érthető két szóval: fligt full.
Arra a kérdésre, hogy miért nem a korábbi gépre vettem jegyet, a válasz egyszerű. Ez kettőnknek egy huszassal olcsóbb volt. Nem vállaltam be az összeget, gondoltam elverjük az időt a városban egy korai ebéddel. Így később látva a dolgot ez a döntés akkora ordas nagy hiba volt, amit elég nehezen tudtam az elkövetett hibáim kupacának tetejére felvinni.
Észosztásilag azt mondhatom: spóroltam 65 eurót?
Nem. Mert ketten megettünk, megittunk, elkúrtunk harmincat a reptéri aranybányákban. Vesztettünk majdnem három órát a nagy pénzen megvásárolt tizenegy napunkból.
Valaki mindig megfizeti a révészt. Ne légy fukar!
A LIS-FNC gép a kiirás szerint a 16-os kaputól indult volna, ami szopócsöves.
Gondoltam: nahát, úriasan fogunk beszállni!!! Odaérünk a kapuhoz és látom ám hogy TAP lédi odahúzza a pogyómérő keretet a bejárat mellé. Na ettől víz csöppent a tenalédimbe, bebuktam az új tatyóm szüzességét, megy a gép hasába...
De nem így történt, mert portugálul elbégették, hogy ez nem a mi gépünk lesz mégsem, ballagjunk át így csapatostúl a 13-ashoz, ami ide alig negyed kilométer.
Háááááá!!! Ott nem volt pogyókeret, ott csak a szigorú arcú beléptető néni állta el az útját minden befelé tartónak kis barna szalagokkal a kezében. A barna szalag a kispogyókra kerül és az van ráirva külföldiül, hogy ne merd a poggyásztartóba felrakni a szarocskádat, hanem gyömöszöld az ülés alá!
A 13-as kapu nem szopócsöves, így beszálltunk egy buszba és vártuk, hogy kivigyenek Lisszabon külsőre. Ehelyett mentünk nyolcvannégy méter hetven centit, és megálltunk a közvetlenül a terminál mellett álló gépnél. Tulajdonképpen azért raktak minket buszra hogy ne tudjunk szerteszéjjel lenni, nem azért hogy kiméljenek minket gyalogilag.
Ezt erősítette az is, hogy a gépet még takarították. A gép farkában két ügyifogyi legózott a catering konténerekkel, mi meg álltunk a napon egy büdös buszban és mind őket néztük, miközben mindannyian arra gondoltunk, hogy mi bizony ezt másképp csinálnánk.
Nem szaporítanám túl a mondókámat, felkerültünk a gépre, ami néhány üléstől eltekintve full tele volt. Mivel ez egy helyi járat, van némi sárgabusz filingje a dolognak. Van itt öreg nyugger, pici baba és az üléstámlámat hátulról rugdaló "minnyápofánvágom" kiskölyök.
A géppel együtt kaptunk nagyon vidám fiatalosan üde személyzetet is. Gondolom többször viszik ezt a járatot, mert a mellettünk levő öreggel mindegyikük váltott néhány szót. De a többiekhez is volt egy egy jópofa megjegyzésük.
Minket orosznak néztek, ami nem volt felemelő.
Madeirához közeledve az allattunk levő felhőzet egyre súrübb lett. Az ereszkedés végén masszív osszeállt felhözeten süllyedtünk át, aminek az alja 650 méteren volt. Alatta minden piszkos szürke.
Gabi mondja, hogy nagyon kinn vagyunk, nem a szokott távolságban repülünk rá a reptérre. Volt benne némi igazság, de amikor a pilóta bedöntötte a gépet a 180 fokos visszafordulásra, akkor a dőlésböl úgy itéltem meg, hogy Gabi téved. Aztán végülis rájöttem, hogy engem csapnak be az érzéseim, mert a gép kintebb került a szárazföld fölé, az ablakon keresztül pedig láttam, hogy nem vagyunk a pálya tengelyében és nem is arra tartunk. Ráadásul szerintem magasabban is voltunk a kelleténél. De végül megjelent alattam a rapida, majd azt követően a futópálya, ami felett elég sokáig repültünk. A pilóta végül letette a gépet, finoman minden zokkenést mellőzve és satufék... A taxiútnál túlszaladtunk jópár métert - lehetett látni a sárga vonalból - de rákanyarodtunk és beálltunk az épület mellé.
Kiszálláskor a szél olyan erős volt, hogy ismét hatvan kilósnak éreztem magam.
Gabi elment füstölögni, én meg beirányoztam a Sixtet.
Az a leány volt ott, akinek néhány hónapja leadtam az autót. Nem emlékezett rám, sőt azt is nehezen értette meg, hogy negyedszer bérlek a Sixtnél, és hiába próbáltam az "ály lájk sixt madejra" mekegésemmel benyalni neki a híg fosig, nem nagyon hatottam rá. A benne futó program lefagyott a noszpík inglisemnél és nem tudott kikászálódni a fatal error-ból.
A kinyomtatott papírjaimmal ki tudtam hozni őt az agyhalál állapotából. Ez e módszer eddig mindenhol bejött, a lefagyott emberek az ismerős dolgok láttán olyan kapaszkodót kapnak, amitől agyuk ismét műkodöképessé válik.
Naszóval. Aki nem ismeri a dolgokat annak elmondom, hogy agyi zárlat miatt nem bérlek ügynöktől. Négy éve a Sixthez járok, akikkel eddig minden probléma nélkül üzletelek. Kifizetem ami a királyé, oszt jónapot. Nekem olyan az autó, mint másoknak a túrabakancs. Oda tudok elmenni ahová elvisz. Mivel a nap nagy részében benne ülök vagy ki-beszállok, ezért nekem van némi igényem ezzel kapcsolatban. Négy éve csak az volt hogy ne gumimotoros vagy felhúzós legyen és fel tudjon menni egy nyomorult madeirás dombra. Most már - mivel tavaly beetetett a Sixt egy majdnem ingyen Nissannal - megnőttek az igényeim, mondhatnám azt is hogy bekaptam a csalit.
Kiismertem a Sixt online rendszerében megbúvó anomáliákat, így napi háromezer forintnyi plusszal sikerült idénre egy Mercedes A osztályú autót foglalni. Ez nem egy nagy durranás autó, de azért nem lehet egy Clioval vagy hasonló városi kisautóval öszehasonlítani. Se komfortban, se tudásban.
Visszatérve a Sixthez, tudván azt, hogy a helyi értékesítőnek az a dolga, hogy plusz ficsőröket adjon el, ezért a Merdzsót fele biztivel foglaltam be, és a későbbi helyzetre bíztam azt, hogy felemelem e fullra. Egyébként azt ajánlom mindenkinek aki nem akar rizikózni.
A brandeknél kötött bizti pofátlanul drága. Több mint maga az autóbérlés.
Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ezek az autók eleve teljes "casco"-sak, a nekünk eladott biztosítások a cég kasszájába folyhatnak be. Ezért az értékesítő nyomást gyakorol az ügyfélre. Ezt mindenki máshogy éli meg. Én tudom, hogy meg fognak dugni, az értékesítő meg látja hogy tudom ezt, ezért én nem érzem benne annyira az erőszakot.
A dolog mindig úgy kezdődik, hogy kirúgják alólad a sámlit: "sajnos ezt a típust nem tudjuk adni". Ez a bevált taktika.
A bérbeadónak azonos áron fel kell ajánlania egy hasonlót oszt jónapot. (Lenne)
De mivel profi és ebből él odateszi az azonos kategóriás mellé a nagyobb csalit lényegesen jobb kondíciókkal, mint ahogy ezt megvehetted volna online. Relatíve olcsóbb fullbiztivel, navival, meg egyéb plusszokkal.
És mióta világ a világ a gyarló ember rácuppan az árengedményre, az ingyen szótól meg többszörös orgazmusa lesz és belemegy olyan dolgokba, amik végül többe kerülnek, mint a tervezett kezdeti kiadás.
Szóval most kinn áll egy Qashqai megint.
Gabi nagyon örült neki, jól érzi magát ebben az autótipusban, mert kényelmesen lehet ki-beszállni és ráadásul nem hányja össze magát egy hegyoldalban, mert van elég kurázsi benne annak megmászásához.
A szállásra menet beugrottunk a camachai Continentébe és vettünk némi kaját és nasit. Ott semmi nem változott, árú bőség, halszag és a "nemtudokvisszaadni százasból" pénztárosok.
Szállásunk negyedszer ugyanaz.
Megérkezésünkkor házigazdák sehol, a magánlakásukra hiába kolompoltam a kapu mellé szerelt haranggal, sehol senki. A teház meg vasárnap zárva.
Gondoltam megcsörgetem telefonon, de előbb ránéztem a házra. Az ajtó nem volt kulcsra zárva, minden ott várt készen a fogadásunkra. Aztalon friss virágok, ágyak előkészítve, fürdőben tiszta törülközők.
Sarokban villanykályha. Úgy érzem haverok leszünk, mert hideg van itt hatszázon. Nem tudom hány fok van, mert nincs mivel mérni, a helyieket meg láthatóan nem érdekli, így nincs hőmérő a házban.
Sarokban villanykályha. Úgy érzem haverok leszünk, mert hideg van itt hatszázon. Nem tudom hány fok van, mert nincs mivel mérni, a helyieket meg láthatóan nem érdekli, így nincs hőmérő a házban.
Bepakoltunk, főztünk magunknak egy jó nagy adag helyi debrecenit (kamacsait), oszt eldőltünk mint a zsák.
Bővebben holnap, mert világosodik és megyek dízelt égetni :)
Találkozzunk holnap itt :)
uccsószó:
Helyesírási hibáim a korai óráknak, a laptopos írásnak is betudhatóak.
Bocsi de nem javítgatom, arra nem maradt időm.
uccsószó:
Helyesírási hibáim a korai óráknak, a laptopos írásnak is betudhatóak.
Bocsi de nem javítgatom, arra nem maradt időm.
