Múlt éjjel megérkeztek a szomszédos studioba a vendégek. Olyan csendben történt mindez, hogy csak abból tudtam meg reggel, hogy az autóm nem volt magányos a parkolóban.
A szállásom parkolója nem egyszerű hely.
Amikor bekanyarodunk a kapun akkor egy kb két méter széles kövezett ösvényen jövünk meredeken lefelé. Az ösvény egyik széle fél méter magas fal, amit növények takarnak. A másik széle két méter mély "szakadék". Az ösvény kanyarodik és eszméletlen meredek. Odalenn egy kb ötször hetes placc lenne a két kocsinak, ahol el is tudnának férni, de sajna manőverezni nincs hely.
Szomszédom svájci lehet mert a Madeirarentes autóján a parkolójegy tartóban van egy cetli Zurich felirattal. Svájci pedánsságra utal az is, hogy rendkívül precízen, tökéletesen párhuzamosan mellém parkolt úgy 50 centire. Halványlila segédf.ngom sincs, hogy miképpen állt oda, ugyanis a parkoló tele van kivágott óriásfák óriás tuskóival. Ott még egy kis pözsóval sincs lehetőség nagyon tilitolizni. Az tuti, hogy az illetőben van tudás.
Nekem a kiálláshoz a tolatásnál teljesen alá kell szedni a kormányt és még akkor is egy nagy fának tart az autó fara. Ebből a helyzetből előre kell mozognom a másik irányba kormányozva, hogy utána az előző manővert megismételve a kocsi beálljon a felhajtáshoz szükséges startpozícióba. Egyszerűen szólva két Y kell ahhoz hogy ki tudjak lőni két fikusz között az ösvényen.
Aki tolatott már autóval az tudja, hogy az orrának kell a hely, ha komoly ívet akarunk kanyarítani. Nos nekem ez a hely már belelóg a szomszéd autójába.
Így maradt a tili-toli és öt-hat Y kellett hozzá hogy kimásszak a szűk helyről. Nissan meg folyamatosan óbégatott, hogy félti az orrát, félti a seggét. Én meg csak abból tudtam hogy valamelyik része közel van a fákhoz vagy a másik kocsihoz, hogy a tititi-zés át ment folyamatos ááááá-ba, valamint a kamerán a stilizált autó eleje vagy hátulja vörös fényben úszott.
Nekiindultam Camachának, mert kinéztem ott egy etetőt és gondoltam megstírölöm mielőtt kettesben beülünk. Volt ott pár utca is amit egyedül kivántam megnézni.
Camacha központi tere délelőtt ijesztően zsúfolt volt. Azt hiszem piacnap volt, öszintén szólva nem tudom. A káoszban mindenki tudta a dolgát, láthatóan én voltam az egyetlen aki tétova. A segítségül hívott navigációs program egy nem létező sarokra jelezte, hogy forduljak jobbra. Megszoktam már, hogy néha félrebeszél, valahol ott kell legyen ilyenkor a közelben a jelzett befordulási lehetőség.
Meg is lett - éppen egy kocsi tolatott ki belőle - gondoltam király. De a bekanyar elmaradt, mert az utcát egy teherutó torlaszolta el. Gondoltam megyek egy kört amíg kitalálom mit is tegyek, de ekkor a teherautó kijött az utcából, én meg sutty be.
Mentem kb 300 métert amikor az utca szélessége elfogyott. Rá kellett jönnöm, hogy a teherautó nem innen jött hanem csak betolatott, hiszen neki ez a rész már járhatatlan.
Innen elkezdődött a mintegy negyedórás szórakozásom, a motorizált levada túra.
Amikor meg volt a megfelelő adrenalin szintem visszatértem a normális emberek közé.
Mert bizony akik ezekben az utcákban építkeztek azoknál biztos nem stimmel valami. Azt sem értem mivel hordták fel ide az építőanyagot. Egy hat méteres betongerenda beemeléséhez össze kell hívni a falutanácsot, mert kell hozzá az összes szomszéd engedélye.
Éppen ezen agyaltam amikor megláttam ezt:
Amikor ezt az épületet megláttam elfelejtettem lélegezni.
Ezt egyszerűen nem tudtam felfogni. Az öreg vett magának két hektár szakadékot aztán odaszoborta ezt az iszonyt? Vagy csak a ház előtti húsz centiszer tizenöt méter vizszintes területet vette meg telekként a többit meg csak úgy hozzálopta cölöpileg?
Mikor magamhoz tértem odagurultam és benéztem a nyitott ajtón. Vélhetően a gazda szerelt benne egy BMW-t. Ha azt is úgy csinálja amilyen a műhelye, akkor van ott nagy baj.
Madeirán a héten földrengés volt. 3.8-as.
Ha az egyik kacska láb feladja, akkor az egész bádogszülemény bmw-stül begurul az óceánba.
Kanyarogtam egy jó nagyot a reptér körül is.
Nekem nagyon tetszik. Annak a betonlábai elég stabilnak látszanak:)
Lenyűgöző az az építmény. Tetszik a Rapida is a rengeteg hídjával, felüljárójával és az alagútjaival. Húsz évvel ezelőtt ezeknek még nyoma sem volt.
Ezeknek építése rengeteg embernek adott munkát. Fenntartásuk sokkal kevesebbel is beéri. A sok munkanélkülinek most reménysugár lehet, hogy a körgyűrű nyugati részének építése újraindult. Remélhetőleg az Unió tol ide elég lóvét, hogy ez meg is valósuljon. A Brexit ebből a szempontból nem jó Madeirának, hiszen egy támogatója a dolognak kiesik.
Mára etetőnek az északi parton Seixal közelében levő Casa de Pasto Justiniano vendéglőt választottuk. 2015-ben voltunk már itt, de olyan bunkó módon bántak velünk, hogy felálltunk és eljöttünk. Felháborodásomban a Tripen jó be is olvastam nekik, és jól lepontoztam őket. Nos nem mentek tönkre.
Sok feltörést okozott, hogy 2017-ben rápróbálkozzak e egy esetleges verésre, de akkor nem volt hozzá elég kurázsi bennem. Most jól felhergeltem magam és készen álltam a kenyértörésre, így nekiindultunk.
Azért kellett ez a vendéglő a repertoárba, mert állítólag itt van Madeira legjobb estepadája.
A helyet Seixalból lehet megközelíteni egy elég meredek és kanyargós szerpentinen.
Amikor felér az ember a sziklafal tetejére, akkor egy futurisztikus elvarázsolt helyre érkezik. Ez egy zárt völgy fenn az égben, ahová szerintem a nap se tud rendesen besütni.
Mindkét látogatásomnál a környező hegyek derekáig értek le a felhőfoszlányok és az eső is szitált belőlük.
Régi romos szürke kőházak állnak mindenfelé szerteszét. A földek tele kövekkel, minden olyan sanyargató. Aki nem hajlamos a depresszióra az komor lesz, aki meg eleve az az örülhet hogy végre egy hely, ami pont olyan mint az élete.
Érthetetlen hogy százévekkel ezelőtt miért költöztek ide emberek, miért választották ezt az önsanyargatást.
Ebben a völgyben van a vendéglő.
Ahogy megálltunk mellette elkezdett szakadni az eső és a szél is rákezdett. Szinte vártam hogy az esőfüggöny mögül feltűnik fekete ruhájában a kaszás.
Odabenn nyoma sem volt az évekkel ezelőtti antipatikus főnök úrnak. Helyette két hölgy szolgált fel. Még leülni se tudtunk, amikor már hozta az egyikük az étlapot. Kértük a két espetadát, rizst és zöldsalátát. Jeleztem neki hogy a salátát natur hozza mert nem bírom azt a büdös ecetet amit ráöntenek. Az ecetes üvegre mutogatásom, az orrbefogásom és a máj súz meghozta a hatását, vigyorgott egy nagyot.
Az húst azonnal nyílt tűznél elkezdte sütni.
Még a hús előtt kihozta a köreteket. Gabi azonnal kiszúrta, hogy a rizzsel nem stimmel valami, az aratásnál tuti hozzá sarlóztak valamit, mert büdös halszaga van. Szaglásztam én is de nem éreztem. Az biztos hogy tényleg nem stimmel valami. Gabi hal utálata van olyan erős mint a megérzései.
Nekem is gyanús volt a dolog ezért vad turkába kezdtem és meg is találtam benne jópár cserebogár pajornak látszó tengeri dögöt, akikből csinos kiállítást rendeztem a tányér peremén, mert biza én sem akartam megenni. Gondoltam körüleszem őket ha már megvettem, Gabinak meg kértünk egy adag burgonyát ahhoz meg csak nem tesznek valami tengeri vackot.
Rövidesen megkaptuk az espetadat is, ami finom puhára pácolt/sütött marha volt fa nyársakon. Finomnak finom volt de a nagy orgazmus elmaradt. A számla viszont elég durva volt az eddigiekhez képest a maga negyvenegy eurójával, pedig itt nem is vedeltünk annyit mint fenn az apácák völgye felett.
Az éttermet elhagyva elmaradt az a jóleső érzés, amit úgy tudnék jellemezni, hogy a legszívesebben leülnék egy csendes sarokba és boldogan röfögnék.
Aki idáig eljutott a völgyben, az nehogy elinduljon visszafelé azon az úton amin feljött!!!
Tovább kell menni egészen az út végén levő hídig és balra fordulva átjut tündérországba. Gyönyörű felújított kőházacskák, mesés kertek, kis szögletes hobbit-világba jutás az ajándék.
A völgyből leereszkedni a gyorsforgalmira feledhetetlen látványban részesít. Óriási panorámát láthat az itt járó az északi part ezen részéről. A sziklákról hatalmas vizesés zuhog az óceánba. (gondolom a hatalmassága időjárás függő) Ha tervezi valaki a meglátogatását ennek a résznek, akkor lehetőleg kevésbé párás időt válasszon, hogy ez a kilátási lehetősége meg legyen.
Madeira időjárása annyira helyfüggő, hogy itt a mikroklíma szó értelmet nyer.
Ma a déli parton süt a nap - a szél fúj ugyan, de azt lehet mondani tavaszias az idő. Északon esik az eső, másfél méteresek a hullámok és csontig hatoló hideg szél fúj. Kellemetlen őszies az idő.
Vannak olyan esetek is amikor ez tagozódás nem észak-dél irány, hanem kelet nyugat is. Voltam olyan helyzetben hogy a déli parton Machico-nál zuhogó esőben álltam, fél óra múlva Ribeira Brava-nal meg rekkenő hőségben voltam.
Egy szó mint százegy, szállást a déli parton foglaljatok, hiába szebb az észak.
Nem nagy a sziget, át lehet menni bármikor, az utak nagyrészt kitünő állapotban vannak.
Visszagurultunk a szállásunkra és a nap maradék részét pihenéssel töltöttük a kellemes napsütésben.Szomszédom svájci lehet mert a Madeirarentes autóján a parkolójegy tartóban van egy cetli Zurich felirattal. Svájci pedánsságra utal az is, hogy rendkívül precízen, tökéletesen párhuzamosan mellém parkolt úgy 50 centire. Halványlila segédf.ngom sincs, hogy miképpen állt oda, ugyanis a parkoló tele van kivágott óriásfák óriás tuskóival. Ott még egy kis pözsóval sincs lehetőség nagyon tilitolizni. Az tuti, hogy az illetőben van tudás.
Nekem a kiálláshoz a tolatásnál teljesen alá kell szedni a kormányt és még akkor is egy nagy fának tart az autó fara. Ebből a helyzetből előre kell mozognom a másik irányba kormányozva, hogy utána az előző manővert megismételve a kocsi beálljon a felhajtáshoz szükséges startpozícióba. Egyszerűen szólva két Y kell ahhoz hogy ki tudjak lőni két fikusz között az ösvényen.
Aki tolatott már autóval az tudja, hogy az orrának kell a hely, ha komoly ívet akarunk kanyarítani. Nos nekem ez a hely már belelóg a szomszéd autójába.
Így maradt a tili-toli és öt-hat Y kellett hozzá hogy kimásszak a szűk helyről. Nissan meg folyamatosan óbégatott, hogy félti az orrát, félti a seggét. Én meg csak abból tudtam hogy valamelyik része közel van a fákhoz vagy a másik kocsihoz, hogy a tititi-zés át ment folyamatos ááááá-ba, valamint a kamerán a stilizált autó eleje vagy hátulja vörös fényben úszott.
Nekiindultam Camachának, mert kinéztem ott egy etetőt és gondoltam megstírölöm mielőtt kettesben beülünk. Volt ott pár utca is amit egyedül kivántam megnézni.
Camacha központi tere délelőtt ijesztően zsúfolt volt. Azt hiszem piacnap volt, öszintén szólva nem tudom. A káoszban mindenki tudta a dolgát, láthatóan én voltam az egyetlen aki tétova. A segítségül hívott navigációs program egy nem létező sarokra jelezte, hogy forduljak jobbra. Megszoktam már, hogy néha félrebeszél, valahol ott kell legyen ilyenkor a közelben a jelzett befordulási lehetőség.
Meg is lett - éppen egy kocsi tolatott ki belőle - gondoltam király. De a bekanyar elmaradt, mert az utcát egy teherutó torlaszolta el. Gondoltam megyek egy kört amíg kitalálom mit is tegyek, de ekkor a teherautó kijött az utcából, én meg sutty be.
Mentem kb 300 métert amikor az utca szélessége elfogyott. Rá kellett jönnöm, hogy a teherautó nem innen jött hanem csak betolatott, hiszen neki ez a rész már járhatatlan.
Innen elkezdődött a mintegy negyedórás szórakozásom, a motorizált levada túra.
Amikor meg volt a megfelelő adrenalin szintem visszatértem a normális emberek közé.
Mert bizony akik ezekben az utcákban építkeztek azoknál biztos nem stimmel valami. Azt sem értem mivel hordták fel ide az építőanyagot. Egy hat méteres betongerenda beemeléséhez össze kell hívni a falutanácsot, mert kell hozzá az összes szomszéd engedélye.
Éppen ezen agyaltam amikor megláttam ezt:
Amikor ezt az épületet megláttam elfelejtettem lélegezni.
Ezt egyszerűen nem tudtam felfogni. Az öreg vett magának két hektár szakadékot aztán odaszoborta ezt az iszonyt? Vagy csak a ház előtti húsz centiszer tizenöt méter vizszintes területet vette meg telekként a többit meg csak úgy hozzálopta cölöpileg?
Mikor magamhoz tértem odagurultam és benéztem a nyitott ajtón. Vélhetően a gazda szerelt benne egy BMW-t. Ha azt is úgy csinálja amilyen a műhelye, akkor van ott nagy baj.
Madeirán a héten földrengés volt. 3.8-as.
Ha az egyik kacska láb feladja, akkor az egész bádogszülemény bmw-stül begurul az óceánba.
Kanyarogtam egy jó nagyot a reptér körül is.
Nekem nagyon tetszik. Annak a betonlábai elég stabilnak látszanak:)
Lenyűgöző az az építmény. Tetszik a Rapida is a rengeteg hídjával, felüljárójával és az alagútjaival. Húsz évvel ezelőtt ezeknek még nyoma sem volt.
Ezeknek építése rengeteg embernek adott munkát. Fenntartásuk sokkal kevesebbel is beéri. A sok munkanélkülinek most reménysugár lehet, hogy a körgyűrű nyugati részének építése újraindult. Remélhetőleg az Unió tol ide elég lóvét, hogy ez meg is valósuljon. A Brexit ebből a szempontból nem jó Madeirának, hiszen egy támogatója a dolognak kiesik.
Mára etetőnek az északi parton Seixal közelében levő Casa de Pasto Justiniano vendéglőt választottuk. 2015-ben voltunk már itt, de olyan bunkó módon bántak velünk, hogy felálltunk és eljöttünk. Felháborodásomban a Tripen jó be is olvastam nekik, és jól lepontoztam őket. Nos nem mentek tönkre.
Sok feltörést okozott, hogy 2017-ben rápróbálkozzak e egy esetleges verésre, de akkor nem volt hozzá elég kurázsi bennem. Most jól felhergeltem magam és készen álltam a kenyértörésre, így nekiindultunk.
Azért kellett ez a vendéglő a repertoárba, mert állítólag itt van Madeira legjobb estepadája.
A helyet Seixalból lehet megközelíteni egy elég meredek és kanyargós szerpentinen.
Amikor felér az ember a sziklafal tetejére, akkor egy futurisztikus elvarázsolt helyre érkezik. Ez egy zárt völgy fenn az égben, ahová szerintem a nap se tud rendesen besütni.
Mindkét látogatásomnál a környező hegyek derekáig értek le a felhőfoszlányok és az eső is szitált belőlük.
Régi romos szürke kőházak állnak mindenfelé szerteszét. A földek tele kövekkel, minden olyan sanyargató. Aki nem hajlamos a depresszióra az komor lesz, aki meg eleve az az örülhet hogy végre egy hely, ami pont olyan mint az élete.
Érthetetlen hogy százévekkel ezelőtt miért költöztek ide emberek, miért választották ezt az önsanyargatást.
Ebben a völgyben van a vendéglő.
Ahogy megálltunk mellette elkezdett szakadni az eső és a szél is rákezdett. Szinte vártam hogy az esőfüggöny mögül feltűnik fekete ruhájában a kaszás.
Odabenn nyoma sem volt az évekkel ezelőtti antipatikus főnök úrnak. Helyette két hölgy szolgált fel. Még leülni se tudtunk, amikor már hozta az egyikük az étlapot. Kértük a két espetadát, rizst és zöldsalátát. Jeleztem neki hogy a salátát natur hozza mert nem bírom azt a büdös ecetet amit ráöntenek. Az ecetes üvegre mutogatásom, az orrbefogásom és a máj súz meghozta a hatását, vigyorgott egy nagyot.
Az húst azonnal nyílt tűznél elkezdte sütni.
Még a hús előtt kihozta a köreteket. Gabi azonnal kiszúrta, hogy a rizzsel nem stimmel valami, az aratásnál tuti hozzá sarlóztak valamit, mert büdös halszaga van. Szaglásztam én is de nem éreztem. Az biztos hogy tényleg nem stimmel valami. Gabi hal utálata van olyan erős mint a megérzései.
Nekem is gyanús volt a dolog ezért vad turkába kezdtem és meg is találtam benne jópár cserebogár pajornak látszó tengeri dögöt, akikből csinos kiállítást rendeztem a tányér peremén, mert biza én sem akartam megenni. Gondoltam körüleszem őket ha már megvettem, Gabinak meg kértünk egy adag burgonyát ahhoz meg csak nem tesznek valami tengeri vackot.
Rövidesen megkaptuk az espetadat is, ami finom puhára pácolt/sütött marha volt fa nyársakon. Finomnak finom volt de a nagy orgazmus elmaradt. A számla viszont elég durva volt az eddigiekhez képest a maga negyvenegy eurójával, pedig itt nem is vedeltünk annyit mint fenn az apácák völgye felett.
Az éttermet elhagyva elmaradt az a jóleső érzés, amit úgy tudnék jellemezni, hogy a legszívesebben leülnék egy csendes sarokba és boldogan röfögnék.
Aki idáig eljutott a völgyben, az nehogy elinduljon visszafelé azon az úton amin feljött!!!
Tovább kell menni egészen az út végén levő hídig és balra fordulva átjut tündérországba. Gyönyörű felújított kőházacskák, mesés kertek, kis szögletes hobbit-világba jutás az ajándék.
A völgyből leereszkedni a gyorsforgalmira feledhetetlen látványban részesít. Óriási panorámát láthat az itt járó az északi part ezen részéről. A sziklákról hatalmas vizesés zuhog az óceánba. (gondolom a hatalmassága időjárás függő) Ha tervezi valaki a meglátogatását ennek a résznek, akkor lehetőleg kevésbé párás időt válasszon, hogy ez a kilátási lehetősége meg legyen.
Madeira időjárása annyira helyfüggő, hogy itt a mikroklíma szó értelmet nyer.
Ma a déli parton süt a nap - a szél fúj ugyan, de azt lehet mondani tavaszias az idő. Északon esik az eső, másfél méteresek a hullámok és csontig hatoló hideg szél fúj. Kellemetlen őszies az idő.
Vannak olyan esetek is amikor ez tagozódás nem észak-dél irány, hanem kelet nyugat is. Voltam olyan helyzetben hogy a déli parton Machico-nál zuhogó esőben álltam, fél óra múlva Ribeira Brava-nal meg rekkenő hőségben voltam.
Egy szó mint százegy, szállást a déli parton foglaljatok, hiába szebb az észak.
Nem nagy a sziget, át lehet menni bármikor, az utak nagyrészt kitünő állapotban vannak.
Mára ennyi, holnap itt találkozunk.
