Ma reggel elbabráltam az időmet az index fórumos bejegyzéssel így némileg később indultam a délelötti falmászásomra.
Azért, hogy a bejegyzésem ne kelljen majd később keresgélnem, amikor saját okosságomon akarok masztizni, beillesztem ide. Aki olvasta már annak jobbra ott a scrollbar.
-------
Az biztos, hogy az előző években áprilisban és májusban a mostanihoz képest kiegyensúlyozottabb és ebből kifolyólag sokkal elfogadhatóbb volt az idő.
A szigetet a hegyek kereszt alakban négy részre osztják, ami meghatározó mikroklímát teremt a négy negyedben. Az északi kettő negyedben mindig 2-4 fokkal hűvösebb van még akkor is ha hétágra süt a nap. Ha a szél az alacsonyan levő felhőket északi irányból a szigetnek fújja, akkor azok bizony megakadnak a hegyekben, összeállnak sűrű felhőtakaróvá és morci csepegős idő lesz az eredmény ebben a két negyedben.
A déli oldal egyik negyede a sziget Machicotól Ribeira Braváig terjedő része. Ez az örök tavaszi rész, Itt lakik a lakosság zöme és itt van a főváros is. Ha nem takarja a teljes szigetet vastag felhőtakaró, akkor szinte biztos, hogy a nap folyamán napsütés is lesz, és a hőmérséklet folyamatosan emelkedni fog.
A lakott területek nem igen határolhatóak körbe, tulajdonképpen minden talpalatnyi helyet épületek foglalnak el. Vannak közöttük itt-ott érdekes túrahelyek és kilátópontok, de a negyed összességében nem a legizgalmasabb része a szigetnek, viszont innen indul ki minden.
A környék él és nyüzsög.
A negyedik negyed a Ribeira Bravától nyugatra eső rész, ahol sokkal több a napos órák száma, mint a sziget többi részén. Itt az épületek lényegesen ritkábban helyezkednek el, az itt élő lakosság szinte kizárólag a turizmusból él, a sziget többi részén látható mezőgazdasági tevékenység nagyítóval található csak meg. Ez a negyed tök olyan, mint a Balaton part lacikonyhástól, zsírszagostól, esti diszkóstól. Varázslatnak nyoma sincs, vagy ha nagyon akar az ember, akkor meg kell inni egy liter ponchát és attól minden ami szögletes az lekerekedik.
A fórumon és a blogokban is sok szó esik a helyiekről.
A helyiek barátságosak, nincs velük semmi de semmi baj. Van néhány mogorva depressziós ember, van néhány pénzhajhász is, és van pár megfásult ember. De láthatóan a többség éli mindennapi életét, teljesen normális emberként. Aki dolgozik az láthatóan úgy végzi a munkáját, mintha kedvét lelné benne, nem úgy mint otthon Dózsa György unokájaként az "éppen most keltem fel a tüzes vastrónról" ábrázattal. (már bocsánat azoktól akik otthon is örömmel teszik azt amiből élnek)
Funchal és az egész délkeleti rész pörög, nyüzsög. Az egész arról szól, hogy az anyagilag megrogyó turizmusból a lehető legtöbbet kihozzák. Egyre kevesebb az angol és német turista, akiknek nem okoz nagy törést az életükben egy teáért vagy egy ételért háromszor annyit fizetni, mint a most ideérkező kelet-európai tömegnek. Érdekes módon többször néztek minket orosznak, mint EU-s országból érkezettnek. Ez 2015-ben egyszer sem fordult elő.
Naponta negyven repülő érkezik, hozzávetőleg ötezer ember cserélve a szigeten. Ennek az ötezernek a pénzéből kell megéljen az a kétszázvalahányezer aki itt él.
Az egy hét alatt egyetlen (!!!) szállodahajó sem kötött ki a kikötőben. Pedig azzal is szokott jönni hajónként két-két és félezer ember.
A helyi termelésből nem tudnak megélni. Az orchidea export, a kosárfonás nem egy kiemelkedő bevételi forrás. A madeira "bor"-ról vagy nem is tudom minek hívjam ne is beszéljünk, mert nem szőlő ültetvények végeláthatatlan sorai között autózunk, amikor megyünk erre arra a szigeten. Akkor miből is van az az ital? Olyan ez mint a Sao Miguelen (azori) kapható helyi tea. Egyszerűen nem terem annyi amennyit elvisznek a turisták.
Függetlenül attól, hogy mi mit látunk bele az ő életükbe, mit akarunk belemagyarázni, az itteniek teljesen normálisan viselkednek a turistákkal. Elvétve lehet találni idiótát, aki abba a tálba piszkít amiből egyébként eszik. De az egy főre eső hülyék száma kisebb mint otthon.
A rongálás, koldulás megjelent. Ennek mértéke nem akkora az otthoni norma, ahol képtelenség egy aluljárón átmenni anélkül, hogy az ember ne látna tucat számra lecsúszott embereket, vagy nem lehet ötven métert menni hogy ne legyen valami összegraffitizva vagy összezúzva valami. Mentem a szigeten a hat nap alatt majd ezer kilométert és összesen egy összetört betonasztalt és egy letépett tájékoztató táblát láttam. Koldus nem volt, csak két forgalomirányító pszicho-terror ember. Ezek odébbállnak egyébként, ha nem lassítasz, tehát az erőszak nem fullkontakt, csak olyan lájtos.
Ez a pár hiba Madeirán csak azért tűnik fel, mert egy szép arcon van. Nem reklamálok értük, hiszen ha tükörbe nézünk, akkor én nem egy pattanást látok magunkon, hanem ragyát.
A folyamatos hasonlítgatás Madeirával kapcsolatban csak egy tendenciát próbál megmutatni, mégpedig azt, hogy az eddig kiemelkedően pluszos Madeira hogy igazodik hozzá a világhoz. Ez az igazodás viszont döbbenetesen gyors. Sajnos a trend azt mutatja, hogy a csökkenő bevételeiket először a közösségi szervizek csökkentése kíséri, például rendezetlenek lettek a vidéki országutak, takarítatlanak az útszélek, mindenütt kátyúk születnek még frekventált utakon is, stb. A leépülés a vonzerőt csökkenti, egyre kevesebb lesz az olyan autós turista, aki megáll egy lepukkadt országúti kávézónál, ami végül befuccsol és ott marad romként az út szélén még tovább rontva a környék ázsióját. Ez a 22-es csapdája.
Autós turista meg bizony sok van. Sőt csak az van. Járkálunk mindannyian körbe-körbe a szigeten, örülünk minden kanyarnak, minden alagútnak és minden varázslatos helyre épített háznak. Közben próbáljuk ignorálni az északon is megjelenő nyomort. De egy idő után ez utóbbi már kikezdi a szépséget.
Mielőtt a komor fekete felhőkbe burkolódznak a mondataim, szeretném tudatni mindenkivel, hogy érdemes idejönni!
Ha nem kergetsz délibábokat és tudod, hogy mi fog itt várni, akkor megtalálod majd azokat a hihetetlen szépségeket, azokat a szórakoztató elfoglaltságokat, amikről álmodtál. Madeira már nem drága, lerántottuk a szintünkre. Vannak ugyan sokba kerülő dolgok, mint az iderepülés ára, az autó vagy motorbérlés, de többnyire meg lehet lenni egy otthoni balatonparti lacikonyhás nyaralás némileg megtoldott árából, ha a fenti két tételt nem számoljuk bele.
Aki idejön - tájékozódjon előtte, ne hagyja magát saját tévedései által megvezetni.
Ez nem a karib térség, de még csak nem is a kanári. Itt a tengerben nincs felhőtlen pancsolás, mert a víz hideg, és nincs természetes strand a partokon. A szállások által kínált medencék csak díszek. Egy skandináv belemenne a szauna után, de a többségnek július végéiig nem lesz elég meleg a víz benne.
Gyalog turistának idejönni nem célszerű. Ha nem vagy motorizált, akkor a helyi helyváltoztatásaid megeszik az egyébként szórakozásra fordítható idődet. A napi programodat teljes mértékben befolyásolja az, hogy a célterületen milyen éppen az idő. Itt rögtönözni, kell és ha nem vagy mobil, akkor eléggé kötötté válnak a lehetőségeid.
Csomagoláskor tessék pakolni meleg ruhát. Nagy hőmérséklet különbségek vannak a sziget egyes pontjai között. Sőt hajnalban tud kifejezetten hideg lenni, ha nem a délipart tengerszintjén szálltál meg.
Ennyit lenne a mondanivalóm első blikkre.
Gyertek Madeirára!
------
Reggel ismét tankoltam egyet, hogy tudjam hol tartok.
Elégedett vagyok, mert 6,6 liter gázolajjal megúszom száz kilométerenként, pedig többet vagyok kettesben, hármasban mint afelett.
Az utak vasárnap reggel kilenckor tök üresek.
Ime egy nulla méter hosszúságú felhajtó a rapidára. Ez aránylag még jó is, mert messzire hátra látni. Van olyan feljebb ami pont ilyen csak ívben van. Ott méltányosságból 60-as sebességkorlátozás van a pályán. (Hatvannal kb tizenhét métert tesz meg egy autó másodpercenként. Úgy három másodpercnyit látsz hátra a pályára ahová be kell lőnöd magad és megfelelő sebbességet kell nyerned.)
Az utak vasárnap reggel kilenckor tök üresek.
Ime egy nulla méter hosszúságú felhajtó a rapidára. Ez aránylag még jó is, mert messzire hátra látni. Van olyan feljebb ami pont ilyen csak ívben van. Ott méltányosságból 60-as sebességkorlátozás van a pályán. (Hatvannal kb tizenhét métert tesz meg egy autó másodpercenként. Úgy három másodpercnyit látsz hátra a pályára ahová be kell lőnöd magad és megfelelő sebbességet kell nyerned.)
A pályán sem üdítőbb a helyzet, ha azt veszed észre, hogy valaki éppen besorol eléd és ezt nem tudja elég dinamikusan megtenni. Nyomod a satut, hogy ne ökleld fel, és reménykedsz abban, hogy a mögötted jövő is képben van.
Első utam Santo Antonioba vezetett, ahol szintén kellemes lakótelepek vannak. Itt is azonnal feltünt, hogy a lakások zömének be van csukva a zsalugáter az ablakán. Nem tudom hova tegyem ezeket a helyeket. Hol vannak a lakók?
Nézelődtem egy darabig a környéken, de itt nem találtam olyan kellemes kávézót, mint a múltkori lakótelepnél. Portugáliában a kávézáshoz, sütievéshez messzire senkinek sem kell menni a lakásától, mert úton útfélen, találni ilyen kis presszókat.
A tegnapi félbeszakadt Ribeira Bravázásomat, ma kívántam véglegesíteni.
Ez egy olyan hegyoldal aminek a térképe olyan mintha egy falevél erezete lenne. Van egy központi lefelé vezető út és ebből ágaznak el aránylag hosszú vízszintesen futó oldalágak. Az oldalágak között banánültetvények vannak. Ezeket helyenként megszakítja egy-egy építkezés, ahol a kiirtott banánültetvények helyén szebbnél szebb új épületek állnak. Van itt minden: üvegkerítés, csodaterasz, szuperzöld - pontosan egy col magas - gyepszőnyeg.
Miközben ültem a nyálamban éreztem hogy elönt a mérhetetlen irigység, így gyorsan odébbálltam mielőtt kárt teszek magamban. Gyarló énemnek a nyomort kell nézegetni, hogy jól érezze magát.
Felmentem a terület láthatóan régebbi részébe. Itt kis családi házak voltak, köztük elvétve egy kettő ami kiemelkedőbb volt. Itt minden épület gondozott, nincs közte elhagyott vagy málladozó vakolatú.
Sok idősebb ember - férfiak nők vegyesen - az utcán sétált, nézelődött. Voltak kinn fiatalabb középkorú férfiak is. Láthatóan érdekesebb kinn lenni ilyen szép időben, mint a házban tévét nézni, neadj interneten fészbúkozni vagy csetelgetni.
Fiatal vagy középkorú nő nem volt látható sehol.
Az egyik háznál több gyerek játszott az udvaron, láthatóan valami közösségi hely volt, de biztosan nem iskola vagy óvoda. Ide érkezett egy fiatal nő kocsival meglehetősen dinamikusan. A kocsiból kitette tízéves forma fiát, aki ment a többiekhez, a nő pedig elviharzott.
Csak gondolom, hogy otthon főz vagy takarít vagy csak rongyol haza apuhoz...
Letekert ablakkal lépésben mentem mindenfelé.
Ahol elmentem valaki mellett és az rámnézett, annak köszöntem egy hellót. Vissza bom diáztak, és erre átértem én is. Ettől kezdve mindenkinek bomdiáztam.
Sehol egy szikrányi ellenszenv nem volt érezhető.
Ribeira Brava nagyon jó hely. Ez lesz Madeira második rózsadombja.
A nap süt, az emberek barátságosak.
 |
Ikerházak
|
 |
Amikor a harmadik szint a "föld"szint
|
 |
Ilyenek nőnek ki a banánföldek helyén.
|
 |
Az ott egy privát felüljáró...
|
 |
| Őstermelő |
Lehajtottam a városba és jó portugálként megálltam az út közepén, oda csattogtam egy parkolójegy automatához és szép komótosban lefotóztam. Kénytelen voltam fotót csinálni, mert az olvasószemcsémet nem hordom magammal, ha meg el akartam volna olvasni az automatán levő apróbetüs szöveget, akkor bizony pucsítanom vellett volna egy nagyot és az jelen állapotomban valószínüleg megbotránkozást keltett volna.
A fotó kellett ahhoz, hogy bizonyítani tudjam, hogy nem olyan vészesen drága a parkolás Madeirán. A 75 eurocentes óradíj az otthoni ötkerben csak félóradíj, tehát pont feleannyiért lehet itt parkolni...
A ma délelőtti fő célom Tabua feletti nevenincs település. De nemhogy a településnek nincs neve, még az utcának sem.
Érdekes lehet itt postásnak lenni.
Főpostás az alpostásnak:
- Csomagja jött Matteonak!
- Annak hol a háza?
- A lófej alakú szikla és a kétágú banánfa között.
- A rózsaszin vagy a babakék?
Matteo háza bizony légvonalban van vagy négy kilométernyire fenn a hegyen. Felfelé makulátlan aszfaltút vezet. Keskeny ugyan, de egy gödröcske sem szakítja meg simaságát, középen felező vonal osztja ketté. Gondolom ez az esti tájékozódás miatt kell, és egyszerűbb középre egy szagatott vonalat festeni, mint a széleire két folyamatosat.
Békésen berregtem felfelé, amikor az egyik kanyar után hopp elémugrott ez a látvány.
Csodáltos épület jó magasan a hegyoldalban, de még lenn a melegebb magasságban. Bírnám.
A hátsó ülésre beült Sárga Irigység és elkezdett felfalni.
Fenn a hegytetőn, aminél már magasabbra csak a kecskék másznak, kicsike presszó. A környék összes kóbor kutyája az egyetlen parkolóhelyen süttette magát. Gondoltam vagy odébbmennek, vagy koszos lesz a kasztni, de én bizony területi igényemet foganatosítom, ugyanis kávézni jöttem.
Sárga Irigység lelépett ugyanis idefenn rohadt hideg volt.
A sok bolhafészek se véletlenül tanyázott azon a helyen ahova oda tudott sütni a napocska.
Betértem a presszóba, ahol én lettem az egyetlen vendég.
Gondolom a reggel negyed tizenegy vasárnap még túl korai a poncha iváshoz, a kávézáshoz meg túl késő van.
A pult mögött megláttam a minipresszó mini felszolgálóját. Azt hittem be van szorulva a söntésbe, mert fenékileg és kebelileg ő is rohadtul el volt eresztve. Mozdulatlanul nézett, amikor meglátott, pedig nem rajtaütés szerűen érkeztem. Hallhatta ahogyan a napelemes kutyái méltatlankodnak, amikor szétkergettem őket.
Lehet hogy azt hitte hogy adó ellenőr vagyok, mert amikor jól meg bomdiáztam, zavartan tologatta a pénztárgépet.
A plíz van presszó kaffí kérésemet úgy visszhangozta vagy ötször, hogy komolyan röhöghetnékem támadt. Kaffí, kaffi, presszo, kaffííí. Hogy ez az egyszerű kávéivászat ne forduljon bele a délutánba, bevetettem még egy varázsszót, amivel nyomatékosítottam a kérésemet: bika.
Nem szaporítom a szót, végül kaptam egy jó erős feketét.
A portugálok tudnak kávét főzni ha akarnak. A kicsi gyüszü méretü csésze pont egy korty forrásban levő kávét tartalmaz. Itt nincs olyan hogy bedobok egy kávét, mert ha szó szerint teszed, akkor a torkodban nem tudja venni a kanyart a gyomor felé, hanem átégve a tarkódon a mögötted levő falon köt ki. Szó szerint 99,8 fokos, a beleöntött cukor a szemed láttára olvad karamellé.
Miközben a teraszon vártam a kihülést, a hölgy kijött kutyákat etetni. Néztem ahogy önti a tápot a dögöknek és néztem iszonyatos méretű tomporát. Nem tudtam rájönni vajon őt is öltözteti-e valaki, mert ekkora feneket egyedül egy sztreccsfarmerbe bezsaluzni embert próbáló feladat lehet.
Kiszúrta hogy stirölöm - erre a nőknek van egy ikszedik érzékük - mire gyorsan lelkes kávé hörpölésbe kezdtem és úgy csináltam, mintha csak valamit a háta mögött néztem volna.
Legurultam a hegyről, útközben láttam hogy mit tesz a portugál, ha kicsi a garázs.
Hát hozzáfoglal egy fél utcát.
Nem gond.
A csillogó napsütésből hazagurultam a felhős szürke Funchalba.
Felvettem Gabit és nekiindultunk ebédlőt keresni, természetesen olyan helyre ahol süt a nap. A sziget közepén egy teljesen közönséges hétköznapi helyen van a Trianguloso étterem. Tripadvizoros és egyéb google képek alapján a hely túl modern, túl leputtyadt és nagyon nem kívánatos.
Én is csak kínomban jelöltem be: nézzük már meg, egyszer ki lehet bírni jeligére.
Keringtünk jó fél órát mert a navigációs programjaink egy fillért sem érnek.
Amikor megtaláltuk a helyet teljesen ledöbbentünk, hogy milyen nyüzsgés van. Autók egymás hegyén hátán, a parkoló tele. Namondom, kifogtuk a környék egyetlen etetőjét, abban is a csúcsidőt.
És így is volt.
Odabenn meglepően kultúrált kiszolgálásban volt részünk. Az étterem büfé jellegü, beállsz a sorba, markolsz egy tányért és addig pakolod amíg fel tudod emelni. Keresel egy asztalt és addig nyomod magadba amíg fér. Ha ennél még visszamehetsz új adagért, a kutya sem szól érte. A degeszre zabálás tíz euró. Ebben van desszert is, de azt felszolgáló hozza.
Amit iszol külön fizeted. Ha filléreskedő vagy akkor ne vedelj, mert ott fizeted a révészt - egy kóla három euró, egy kapuccsinó négy.
A mosdóban csődöt mondtam.
Tetves imperialista csapból nem tudtam vizet fakasztani. Se tekerés, se nyomás, se legyezgetés hatására nem jött víz a lukából. Pedig nem inni akartam, csak kezet mosni.
Én is csak kínomban jelöltem be: nézzük már meg, egyszer ki lehet bírni jeligére.
Keringtünk jó fél órát mert a navigációs programjaink egy fillért sem érnek.
Amikor megtaláltuk a helyet teljesen ledöbbentünk, hogy milyen nyüzsgés van. Autók egymás hegyén hátán, a parkoló tele. Namondom, kifogtuk a környék egyetlen etetőjét, abban is a csúcsidőt.
És így is volt.
Odabenn meglepően kultúrált kiszolgálásban volt részünk. Az étterem büfé jellegü, beállsz a sorba, markolsz egy tányért és addig pakolod amíg fel tudod emelni. Keresel egy asztalt és addig nyomod magadba amíg fér. Ha ennél még visszamehetsz új adagért, a kutya sem szól érte. A degeszre zabálás tíz euró. Ebben van desszert is, de azt felszolgáló hozza.
Amit iszol külön fizeted. Ha filléreskedő vagy akkor ne vedelj, mert ott fizeted a révészt - egy kóla három euró, egy kapuccsinó négy.
A mosdóban csődöt mondtam.
Tetves imperialista csapból nem tudtam vizet fakasztani. Se tekerés, se nyomás, se legyezgetés hatására nem jött víz a lukából. Pedig nem inni akartam, csak kezet mosni.
Innen a fennsíkra mentünk, megnéztem az épülő víztározót.
Ezt tavaly kezdték, nagy EU pénzes beruházás. Irdatlan pénzekből építenek egy tavat a hegy tetejére egy természetes mélyedésbe. Kellenek mellé gátak is, épülnek azok is óriási gigantikusan nagy kövekből.
A víztározóba majd északról pumpálják fel a vizet és Funchal valamint a déli part vízellátását támogatják vele. A felpumpálásba feccölt energia egy részét odalenn visszanyerik a lefelé folyó víz erejéből.
A hegytetőn ismét megcsodáltuk az óriási szélturbinákat.
Az ER110 és az öreg út még mindig le van zárva Encumeada felé. Az általam úgy áhított hajtűkanyarban levő kilátópont megint nem jön össze. Egyszer sikerült szakadó esőben, fenn a felhőkben bejárni, de szeretnékegyszer a napsütésben körülnézni onnan. Na majd legközelebb.
A víztározóba majd északról pumpálják fel a vizet és Funchal valamint a déli part vízellátását támogatják vele. A felpumpálásba feccölt energia egy részét odalenn visszanyerik a lefelé folyó víz erejéből.
A hegytetőn ismét megcsodáltuk az óriási szélturbinákat.
Az ER110 és az öreg út még mindig le van zárva Encumeada felé. Az általam úgy áhított hajtűkanyarban levő kilátópont megint nem jön össze. Egyszer sikerült szakadó esőben, fenn a felhőkben bejárni, de szeretnékegyszer a napsütésben körülnézni onnan. Na majd legközelebb.
Néhány képpel zárom a mai beszámolót.
Lentebb látható négy óriásfa az út közepén :)
Ilyen a tökéletes záróvonal.
Ennyi
