Back to Top

Gurulós tobogán, Faja dos Padres

 
A mai mese több képpel jön össze, mert sok érdekes dolog történt.
 
Gondoltam elmegyek tobogánozni.
No nem ülök nádkosárba, az elég volt bébibaba koromban. Van most gurulósban kárpitozott ülésem, nekem csak az utca kell alá. Reggel fél nyolckor még nincsenek turisták, nincs ott senki. Odafenn áttettem az egyik zsebemből a másikba harminc eurót, letekertem mind a négy ablakot, hogy meglegyen a feeling, aztán uccu lefele.
 



Az aszfalt szép fényes a szánkóktól, az utca melepően meredek. Biztos vagyok benne, hogy nagy élmény lehet itt lecsúszni.
A tobogánt irányító két embernek nem hiszem, hogy nagyon megterhelő a munkája, mert tavaly láttam kevésbé fitt portugált is "szánkósofőrként" dolgozni. Szerintem egy frankó sörpocak kibir napi párszáz lépésnyi kocogást, ha hagyott helyet a tüdőnek.
A két muki többnyire a csimpizik a szánkó hátulján és száguldás közben meglepően jó pozicióból kukkolnak be a bőkeblü hölgyutasok dekoltázsába.

Odalenn a nagybüdös semmiben, ahol vége a szánkópályának, már ott álltak a taxik a korai balekokra várva. Azt tudni kell hogy a pálya alsó vége mindentől messze van, a legyaloglás a városba elég beteg ötlet. A taxis gondolom lehúz még vagy tizenöt eurót, úgyhogy az alig negyedórás öröm ára elég magas lesz a végére..



A szánkópálya végétől vagy tíz percig sikátoroztam lefelé ilyen utcákon:










A taxi nem erre jön :)

Előttem egy dobozos Citroen száguldott lefelé, olyan sebességgel, hogy a zsalugáterek még szerintem most is rezegnek a házakon, ami mellett elment. Az elgondolni se merem, ha valaki pont akkor nyítja, amikor egy helyi pilóta rombol lefelé az utcában.

Mindezt azért röfögöm, hogy ha valaki mégis úgy dönt, hogy legyalogol , akkor keressen egy széles utcát, mert ebben ha meghall egy autót a háta mögött, akkor jobb ha a koszos falra tapad, lehetőleg nem jobban kiemelkedve belőle, mint egy freskó.



Szállásom közelében van egy utca amiben busz jár. Ez még nem lenne nagy hír. A cifra dolog az, hogy a söfőr is ott lakik abban az utcában, mivel a nagy sárga ott parkolt. Lehet, hogy hazaugrott reggelizni, vagy két hegyvölgy menet között lenyomott egyet az asszonnyal is...
Azt ne is kérdezzétek, hogyan szállt ki. Az tuti hogy ezen az utcán csak ez az egy sárga jár, mert ha lenne másik akkor az nem férne el mellette.

A legalsó képen látható sárga busz nem a parkoló kocsit próbálja felöklelni, hanem bizony éppen egy Y fordulót hajt végre, ugyanis ez a kereszteződés lehet a végállomása. Ott áltam az út közepén és nem hittem a szememnek.








Elfogyott belőlem az adrenalin, úgyhogy átlazítottam az északi oldalra. Sao Vicentéig megnéztem az összes falut, felmentem olyan helyre, ahol majdnem felborítottam a kecskeólat, mert alig volt helyem megfordulni (ide a Google Maps vitt be).

Szombat lévén a falvakban sokan ácsorogtak a kocsma előtt és beszélgettek. Amikor elmentem mellettük mind követett a tekintetével, de ellenségességnek, morcinak nyoma sem volt.









 
Északon egyébként megint vacak idő volt. Nyálas essek-ne essek idő.
Az utolsó képen nem tudom mi az ami látható. Az egy földcsuszamlás nyoma, vagy valaki felhajtót épít a leendő házához? Földcsuszamlásnak keskeny és túl egyenes, felhajtónak, meg több mint meredek.
 
Az északi oldalon minden csindaratta nélkül átadták a Sao Vicente és Ponta Delgada közötti alagútrendszer második részét. Így most már sokkal gyorsabban elérhetünk egészen Boaventuráig.
Ha valamikor lesz pénz és lehetőség, akkor megépítik majd a hosszabbítást Santanáig és teljessé válik a keleti kör. A Boaventura - Sao Jorge - Santana szakasz bejárása maga az örökkévalóság. Turistaként persze tetszik a látvány, a kanyargás, de egy mentőben utasként biztosan másképpen értékelném ezt a nézőpontot.
 
Az északi oldalon tavaly viszont nagy ünnepeléssel adták át a felújított antik útszakaszt. Nos azt már le is zárták. Nem nagy veszteség, ugyanis talán 300 méter hosszú volt.
Amikor a lezárt parti utakra benézünk, akkor az uttesten irdatlan mennyiségü szikladarab van. Azt jó tudni, hogy ezeket nem odahordták, hanem ez fentről potyogott le. A mennyiség azért nagy mert nem takarítják.
De ha figyelmesen szemléli az ember a jelenleg is használt útszakaszokat, bizony ott is rengeteg lehullott kő van. Azt hogy nem éppen egy kocsira esik - nem a te bérautódra - az pusztán szerencse kérdése.
 

Lassan közeledett délídő, igy ideje lett kitalálni, hogy hol ebédelünk.
Ribeira Brava és Faja dos Padres versenyéből az utóbbi került ki győztesen.

Tengerparton, napsütésben kívántam ebédelni és ettől az sem rettentett el, hogy ez a vendéglő 2015-ben ugyan kitünő volt, de 2016-ra már elég gatya lett.

Néhány szóval erről a helyről.
Nincs hozzá járható út. Se aszfalt, se föld, se semmilyen. Legalábbis ez róla az info. Lehet idejönni csónakkal, vagy telefericoval.

Ezen a zárt területen üzemel egy szállás olyanoknak akik az elszigeteltséget és a szúnyogokat szeretik, és van egy étterem azoknak, akik lepengetnek a lejutásért tíz eurót a teleferico jegyre.

Éjtenék néhány szót erről a telefericoról. Ez egy kábelkabin. Hat személy fér be egy fülkébe, amiből összesen kettő van. Egy fenn, egy lenn. Egy ember kezeli, ő a jegyárus, a gépkezelő, meg szerintem a karbantartó is. Ez a gép Madeira legújabb teleferico-ja.


2015-ben csak egy iszonyú rozzant lift volt itt, valamint egy teherszállító kábelkabin. Ez utóbbi egy kb másfél köbméteres vas-fa-enyv-rozsda alapu doboz volt. Mivel itt sem hülyék laknak, a tulaj, az önkori, meg még a fene tudja ki, EU pályázaton megpályázta a doboz korszerüsítését és cseréjét. Hivatalosan a csere mezőgazdasági termelést támogató kábeles teherszállító eszközre lett megírva. Az EU benyalta, kiirták a tendert amit megnyert egy német cég és idehozták ezt a csodát.

Egy ideig mindenki örült, de végül légy került a levesbe, és az EU követeli vissza a pénzt, mert a mezőgazdasági szállítóeszköz és az idegenforgalom valahogy nem ugyanaz szerintük. Mókásak ezek az EU pénzek, nem?


Visszatérve az ebédhez, tehát egy huszasért lementünk.
Végigballagtunk az ültetvényen, megnéztük a kertet, a banánokat és a banángyerekeket.
A földben olyan komoly öntözőrendszer van telepítve, hogy csak néztem. Hol itt hol ott kezdett öntözni az automatika. Ne gondoljatok nagyon puccos kertre. Ez eléggé leputtyadt kert, de látszik az igyekezet arra, hogy jobbá váljon.

Az étterem nem volt nagyon tele, de miután leültünk egyre többen jöttek, végül a külső rész meg is telt.

Megpróbáltuk a google fordítóval lefordítani az étlapot, de sajna a net kihalt, még az étterem free wifije se adott egy kanyi bájtot se. Az általam kinézett kaja nevében a batáta fogott meg, mert édesburgonyát akartam enni. Gabi offline fordítóval befordította az étel nevét, amire az jött ki hogy "grillezett marha ágyék".
Meg kell hogy mondjam itt egy kissé elbizonytalanodtam. Nem is a dolog nemisége aggasztott, mert szerintem tök mindegy hogy egy sült tehén vulvát, vagy egy grillezett bikadákót kapok, valahogy ma ez nem tudott fellelkesíteni. Féltem attól is ha az ágyék valami mást jelent. Valahogy a hasaalja se izgatott fel. Bociköldök.

A kételyt elültettem Gabiba is, így gyorsan átlibbent egy grillezett csirkére, mert annak se a seggéből se az izéjéből nem lehet egy normális méretű grillezett adagot összerakni.
A pincér lányka láthatóan türelmetlen volt, így belementem a lutriba. Jöjjön az ágyék. Max bedobom a tengerbe elcsalva a pecások elől a fogást.

2015-ben akkora adagot kaptunk, hogy majd beledöglöttünk mire megettük. Nem volt csiricsáré, csak izlésesen összerakott igazi egyszerű kaja. 2016-ban enyhe díszítés fele adag.

2018 - a kajám fel van ravatalozva. A tányéromon virág. Tuti nem ehető. Majd szólok a méhecskének. A tányér közepén egy kicsi kerek husi. Gabié tök ugyanolyan, pedig ez marha, az meg csirke. Köret az némi grill uborka.

A gyümölcssaláta négyötvenért, na az húzós volt. A pincérlányka elmutogatta mik vannak rajta. Még tíz perc múlva se mertem pislogni, hogy el ne fújja a lenge szellő a chipsvékonyságúra szeletelt hat-hat gyümölcs szeletet.

Szóval a szakácsot valószinüleg kirúgták és most van egy kirakatrendezőjük, meg egy kukta aki a grillezést csinálja.
Mindegy. Emlékezetes, ha az ember tengerparti étteremben kajál.
Az élmény így is élmény. Legalább van mit elmesélnem.






 
 
 
 
És a remekmű:
 



 
 
Az étterem vendégei között felfigyeltem egy német úrra, akinek lazaságára mérhetetlenül irigy lettem.
 
Ehune:
 

 
E gyönyörű topán látványa feledtetett minden morcosságot, amit ez az ebéd okozott.
 
 
Kis kitérővel kívántam a ma déutáni körömet befejezni. Gondoltam lemegyek Ribeira Bravára itt srévizavé néhány kis utcán át. Benyomtam naviba, oszt uccu. Egy darabig mondta is most erre, most arra. Aztán a pályalehajtónál ott kussolt a műszerfalban, szerintem fingja sem volt mit mondjon. A bal vagy jobb közül önerőből a rosszat választottam. Hipp hop ben voltunk egy festában, vagy minek hívják itt a falunapokat.
Mivel a falu barominagy és iszonymagas, ezért falunapra mindenki kocsival megy. Szerintem ilyenkor a seriffet is leitatják, mert azért valahogy haza is kell menni.
 
Nagyon gyorsan tolatósra vettük a témát és választottunk egy másik utcát. Aztán az utca egyre keskenyebb lett, Gabi meg egyre csendesebb. Ilyenkor a kis elektromos vastüdőjét is ritkábban szivogatja, érezhetően válik feszültté a hangulata.
Na aztán lett miért.
A kicipici utcácska egy 180 fokos ívvel a fejünk fölé és a hátunk mőgé került és valahol a Mars és a Vénusz között látszott a vége. Az "oda ne menj fel"-re hánytam fittyet és egy Y-nal sikerült iránybaállnom. Amikor már a hold alattunk volt megláttunk az uton felfelé menni egy bácsit aki az út széli korlátba kapaszkodva ment felfelé. Lépcsön.
Az utca odáig tartott. Szerencsémre az utca végén volt egy 30 méteres kereszt(zsák)utca, és ott meg tudtam forgolódni. Ekkor már feltünt, hogy ennél fentebb már senki nem parkol a háza tetején, az előszobájában, vagy hasonló biszbasz párkányon fél autóját a semmibe kilógatva...
 
Gabi saját bevallása szerint leadta az ebédnél felvett kalóriákat és ráadásként nem tudja elengedni a lábujjaival felmarkolt autószőnyeget. Bevallom nekem is emelkedett némileg a vérnyomásom.
 
Fotó a lépcsővé váló útról nem készült.
Én elvoltam foglalva az állva vezetéssel, Gabi meg a légszomjjal.
Mondta: basszus, nem fényképeztem le a lépcsőt!
Kérdeztem: visszamenjünk?
 
Most fáj az orrom.