Reggel megint hideg volt odakinn. Az ablakon kinézve nagy fehér felhőben voltunk.
Idebenn jó időt csinált a villanykályha.
Délelőttre kitaláltam magamnak, hogy megkeresem ezt a kamerát.
Még tavaly kiháromszögeltem, hogy hol van. A google mopszon még a házat is látni véltem ami felett van valahol. A baj az hogy a google majd tíz éves felvételei és a valóság elég messze vannak egymástól.
A kamerát nem találtam meg, de a kilátást igen.
A hely kitünő, többnyire szép és gondozott házak állnak ott.
Tekergésem közepette sikerült befordulnom egy utcába, ahonnan jobbnak láttam kitolatni, mert nem voltam biztos benne, hogy ép szoknyalemezzel veszem a túlsó végét. Ezenkívül rohadt keskeny is volt. Az autó tavaly még mulatságos oldalvédelmi füttyögése és jajongása az idén már nem volt olyan szórakoztató.
Az egyik kitűnő helyen felültem az utat szegélyező széles betonfalra - kocsi nélkül :) - és jó fél órán keresztül szívtam magamba a finom meleg napsütést. Alattam az egész város látképe - nemhiába van itt valahol az a web kamera.
Egy hónapja vettem egy használt Nikont, mivel tavaly előtt buta fejjel az előző DSLR gépemet eladtam. A tavalyi évet eltöltöttem szánalmas telefonos fotózással, ami bizony alig több a "szart sem ér" kategóriánál. Telefonnal nem lehet ráállni egy érdekes témára. Ha valakit le akarsz portréban fotózni akkor az úgy fog sikerülni, hogy besétálsz az aurájába és exponálsz.
Tavaly nagyon bántott, hogy nem tudtam lefényképezni "Toka bácsit", aki egy fantasztikusan jó arcnak - jobban mondva szemekkel és orral eleresztett tokának látszott.
A használt Nikon egy B500-as középszerű ultrazoom. Na ezzel lehet portrét csinálni.
Sajna az állványom nem fért bele az utazó nesszeszerbe így az ezzel készült videóim még nem slágergyanúsak. A kilométerre levő toronyóra simán olvasható vele, az ötven méterre levő ősportugál orrában is meg tudom számolni a szőrt. Ergo boldog vagyok tőle.
A betonkeritésen ülve vígan távcsöveztem vele a várost. A felszálló pára miatt értékelhető felvételeket nem tudtam készíteni, de elvoltam vele egy jó darabig.
Az egyik kitűnő helyen felültem az utat szegélyező széles betonfalra - kocsi nélkül :) - és jó fél órán keresztül szívtam magamba a finom meleg napsütést. Alattam az egész város látképe - nemhiába van itt valahol az a web kamera.
Egy hónapja vettem egy használt Nikont, mivel tavaly előtt buta fejjel az előző DSLR gépemet eladtam. A tavalyi évet eltöltöttem szánalmas telefonos fotózással, ami bizony alig több a "szart sem ér" kategóriánál. Telefonnal nem lehet ráállni egy érdekes témára. Ha valakit le akarsz portréban fotózni akkor az úgy fog sikerülni, hogy besétálsz az aurájába és exponálsz.
Tavaly nagyon bántott, hogy nem tudtam lefényképezni "Toka bácsit", aki egy fantasztikusan jó arcnak - jobban mondva szemekkel és orral eleresztett tokának látszott.
A használt Nikon egy B500-as középszerű ultrazoom. Na ezzel lehet portrét csinálni.
Sajna az állványom nem fért bele az utazó nesszeszerbe így az ezzel készült videóim még nem slágergyanúsak. A kilométerre levő toronyóra simán olvasható vele, az ötven méterre levő ősportugál orrában is meg tudom számolni a szőrt. Ergo boldog vagyok tőle.
A betonkeritésen ülve vígan távcsöveztem vele a várost. A felszálló pára miatt értékelhető felvételeket nem tudtam készíteni, de elvoltam vele egy jó darabig.
Miután megelégeltem a nézelődést nekiindultam lefelé. Volt még két bejelölt pontom a térképen, ahová el akartam jutni. A navi az egyik sarkon jobbra parancsolt, ahol elmentem egy parkoló helyi járatú autóbusz mellett. Gondoltam is rá, hogy vajon merre jöhetett fel ide?
Az utca amibe befordultam keskeny volt és sokan parkoltak benne. Fentebb elmentem egy buszmegálló mellett is és nagyon nem értettem a dolgot. A lenn álló busz nem fér el a parkoló kocsik mellett, tehát tuti nem jöhet ebbe a megállóba.
Az utca egy kilecvenfokos sarok után lezárásban végződött. Az úttesten egy hatalmas kő pöffeszkedett. Ez magyarázatot adott arra hogy miért parkolt mindenki úgy ahogy akart, de az érthetetlen maradt hogy ezt a követ miért nem tüntetik el onnan és miért nem állítják helyre a buszközlekedést.
Valaki ráadásul volt olyan ügyes, hogy még a darázspotroh színű úttorlaszt is lezúzta.
Valaki ráadásul volt olyan ügyes, hogy még a darázspotroh színű úttorlaszt is lezúzta.
A reggeli csavargás közben eszelős dolgokat lát az ember. Azokon a területeken ahol a turisták csak elvétve fordulnak elő ott a helyiek lazábban élik az életüket. Példa erre az az autószerelő akinek az útszéli műhelye tele volt, ezért a soros fékbetét cserét az úttesten egy kis sámlin ülve csinálta. Feje benn volt a sárvédő alatt, csak a békaformában pucsító feneke és lábai látszottak. És ezen az úton buszok járnak...
A szállás felé indultam, mert az eddig is hangos gyomorkorgásom felébresztette hascsikart.
Szerintem a reggeli kávém és a tegnapi "gesztenye leves" nem voltak haverok. A helyieknek megmutattam, hogy egy turista is tud dinamikus lenni. A duplasávos körforgalmakban nézhettek is nagyokat, ahogy szinte megállás nélkül áthaladtam rajtuk.
Délutánra Praia do Faial-t löttem be egy otthoni ötlet alapján.
Ezt a helyet az előző években nem látogattuk, mert a gyorsforgalmi elhalad mellette és amikor az ember lenéz róla csak egy ronda gokart pályát lát. A behajtáshoz használható útelágazás is meglepően jól rejtőzködik a VE1 egyik kanyarjában.
Célunk felé a tegnapi útvonalat használtuk ahol meg is láttam a tegnap keresett Parque Ecologico valódi bejáratát, de ehhez most nem volt hangulatunk. Az úton Ribeira Frio felé haladva egyre párásabb lett a levegő. A hegygerinc túloldalán meg puff belekerültünk a hegyekbe ütköző felhőzetbe. Itt már rájöttem, hogy hiba volt úgy elindulni északra, hogy nem néztem meg a webcam-eken, hogy mi van odaát.
Miközben a déli part a napsütésben sütkérezett északon erős szél és szottyos idő fogadott.
Áthajtottunk a fent említett Ribeiro Frio-n, ahol mindig nagy a tömeg. Parkolni lehetetlen, a Balcoes kilátón kívűl meg szerintem nincs itt olyan sok látnivaló.
Ezt nagyon nem hirdetném ugyan, mert az elmúlt években egyszer álltam csak meg itt, hogy elsétáljak a kilátóig, ami jelentem nem sikerült. Félúton úgy döntöttem visszafordulok megelőzendő azt hogy úgy kelljen visszahoznia valakinek. Igy hát átsuhantunk. Öttel.
Az ER103-ast Lombo Galego felé elhagytuk, mert az a rész sokkal szebb mint a többiek által használt főút. Itt csodaszép házak vannak, szinte hallom füleimben az itt elhangzó "húeztelfogadnám"-okat a világ összes nyelvén.
A Qashqai-ban van visszagurulásgátló, elektromos kézifék meg sok csoda. Egyesben feldübörögtünk, a hegyoldalba aszfaltozott szerpentinen a hegytetőre, aholis egy körforgalomba jutottunk. A Nissan navi szerint lejöttünk a térképről, mert utak közeltávol sehol rajta. A google mopszot meg már nem is néztem, mert az Madeirán gyalázatos.
Kiválasztottuk a három kijáratból azt ami mellé nem volt semmi irva, éljen az izgalom.
Felmértünk egy fél kilométeres zsákutcát és visszatértünk az immáron 90 fokkal elforgatott körforgalomhoz. A következő kijárat lefelé vezetett és úgy döntöttünk nem navizunk egy darabig, hanem megyünk a tenger felé.
Egy sávos hegyoldalba karcolt utacskákon végül ismét leértünk egy civilizált útra, ahonnan már a navi el tudott vinni a célunkhoz.
Praia do Faial egy rejtett gyöngyszem.
Csinos hely. Turistaként csak mi voltunk és még egy pár.
Az öblöt egyik oldalról gyönyörű sziklaképződmény határolja, a másik oldalon messzire ellátni kelet felé az óceán felett. A terület aránylag szélvédett.
Sokáig csodáltuk a hullámokat, fotózgattunk mindent amit láttunk, szórakoztam a Nikon ágyúmmal és mindent bezoomoltam csontközelre. Ott bohóckodtam mint egy kiskölyök. Sebaj, jobb megszokni - nemsolkára úgyis pont annyi lesz a sütnivalóm.
A strandnak van egy etetője.
Ez egy univerzális hely, diszkó, kocsma, büfé. Étteremnek nemigen mondnám.
A vendégek helyiek és egyátalán nem visszafogottak. Óriási hangerővel ordítják egymás fejébe a mondanivalójukat, és ez teszik azért, hogy túl tudják harsogni a szomszéd asztalt, vagy a mellettük ülő párost. Felettünk két lapostévé megy de a hangjából semmit sem hallani (ami nem is baj)
Odabenn tilos a dohányzás, mégis füstszag van. Végül rájöttem hogy a dohányosok nagyon komolyan veszik a helység határait, így az ajtókeret külső oldalára tapadva ölik magukat a cigijükkel. Ajtó persze nyitva. Nem mennének tíz méterrel odébb még véletlenül sem.
A helyieket ez egyátalán nem zavarta.
A felszolgáló kislány egy hobbit lányka volt. Nagyon kedves és szőrös. Majdnem annyira mint egy ewok. Mikor a karjára néztem nem hittem a szememnek.
Az étlap öt tételből állt meg az úgynevezett Francesinha volt még.
Ez egy őshamburger amiben minden van. Két kenyérszelet között az általad választott összetételű vegyeshús. Sonka, sertéshús, kolbászszeletek, stb. A kenyerek tetején egy sajtszelet és egy tükörtojás ül. Az egész szörnyet leöntik szósszal és hogy ne lásd milyen ronda letakarják rengeteg sültkrumplival.
Ebben az ételtoronyban egy dolog nincs: zöldség, azt egyék a kecskék, vagy vegyél külön hozzá. Viszont adtak hozzá parikás öntetet, amitől a szememből ömlöttek a könnyek. Éreztem, hogy éppen megalapozom a holnapi napomat.
A hely meglehetősen olcsó.
Kaja után felautóztunk a Larano-nak nevezett kilátóponthoz, ami egy német turista szerint nagyon szép. Odafelé láttunk lefelé tartó igazi turistákat gyalogolni, akiket irigy szemmel méregettünk, ők meg viszont.
Gondolom tuti szép hely lehet, mert nem értünk fel a célunkhoz. Az utca bezsákosodott, a minősége pedig alulmúlta a mércét, amit a Sixt benyelne, ha valamit elkúrok.
Gyalogtúrázók itt is jöttek lefelé, sajnáltam, hogy az EU nem csinált ide nekem dagadtember kompatibilis aszfaltutat.
Innen hazafelé mutattam Gabinak néhány keskeny és meredek utcát, ahol leremegett legalább ezer kalóriát a ma megevett négyezerből. Bevágtattam olyan sikátorba is, amiben az autónak még felsikítani se volt ideje, helyette Gabi nyomatta a "bazze, levered a tükröt"-t.
(ezt nem tudtam kiragozni)
Mára ennyi az élményes.
Holnap itt folytatom...
Miközben a déli part a napsütésben sütkérezett északon erős szél és szottyos idő fogadott.
Áthajtottunk a fent említett Ribeiro Frio-n, ahol mindig nagy a tömeg. Parkolni lehetetlen, a Balcoes kilátón kívűl meg szerintem nincs itt olyan sok látnivaló.
Ezt nagyon nem hirdetném ugyan, mert az elmúlt években egyszer álltam csak meg itt, hogy elsétáljak a kilátóig, ami jelentem nem sikerült. Félúton úgy döntöttem visszafordulok megelőzendő azt hogy úgy kelljen visszahoznia valakinek. Igy hát átsuhantunk. Öttel.
Az ER103-ast Lombo Galego felé elhagytuk, mert az a rész sokkal szebb mint a többiek által használt főút. Itt csodaszép házak vannak, szinte hallom füleimben az itt elhangzó "húeztelfogadnám"-okat a világ összes nyelvén.
 |
| Vajon meddig tud kapaszkodni ott ez a fa? |
 |
| Elfogadnám házak |
Ez kell!!!
Lombo Galegonál Santana felett voltak utak amiket még nem jártam be, így benne van a "megnézni" rajzszög gyűjteményemben.
Jelentem találtam olyan kétsávos aszfalt utat, amin elfogyott a dízelből a kettes.
Amikor az út száznyolcvan fokban visszafordul az ember háta mögé és teszi ezt úgy, hogy közben a belátható útszakasz emelkedik kb másfél emeletnyit, akkor ott nincs száguldozás. Nem tudsz egy ilyen ívbe bemenni nagy sebességgel, mert az utasod kiszakítja az ajtót a centripeta által. A biztosításod meg nem érvényes, ha a verda belülről van lezúzva. Így a harmatos gázadás és az emelkedő együttese felfalja a sebességet, a hozzá tartozó motor fordulatszámot, és szépen behal a kettes. Ilyenkor lehetsz gyors mint a tavaszi légy, nem vagy képes olyan hirtelen visszakapcsolni egyesbe, hogy a verda el ne veszítse a maradék mozgását.
Ezután ott állsz a ferde falon, számolod a fejedben a dolgokat és megállapítod, hogy szarul állsz a lábaid számát illetően, mivel három pedált kéne ahhoz kezelned, hogy ebből a kulimászból kikászálódj. Az ideg miatt többnyire töréshatárig próbálod kitaposni a kocsiból a fékpedált, és mindezt teszed megfeszült testtel a hátadon fekve.
A Qashqai-ban van visszagurulásgátló, elektromos kézifék meg sok csoda. Egyesben feldübörögtünk, a hegyoldalba aszfaltozott szerpentinen a hegytetőre, aholis egy körforgalomba jutottunk. A Nissan navi szerint lejöttünk a térképről, mert utak közeltávol sehol rajta. A google mopszot meg már nem is néztem, mert az Madeirán gyalázatos.
Kiválasztottuk a három kijáratból azt ami mellé nem volt semmi irva, éljen az izgalom.
Felmértünk egy fél kilométeres zsákutcát és visszatértünk az immáron 90 fokkal elforgatott körforgalomhoz. A következő kijárat lefelé vezetett és úgy döntöttünk nem navizunk egy darabig, hanem megyünk a tenger felé.
Egy sávos hegyoldalba karcolt utacskákon végül ismét leértünk egy civilizált útra, ahonnan már a navi el tudott vinni a célunkhoz.
Praia do Faial egy rejtett gyöngyszem.
Csinos hely. Turistaként csak mi voltunk és még egy pár.
Az öblöt egyik oldalról gyönyörű sziklaképződmény határolja, a másik oldalon messzire ellátni kelet felé az óceán felett. A terület aránylag szélvédett.
Sokáig csodáltuk a hullámokat, fotózgattunk mindent amit láttunk, szórakoztam a Nikon ágyúmmal és mindent bezoomoltam csontközelre. Ott bohóckodtam mint egy kiskölyök. Sebaj, jobb megszokni - nemsolkára úgyis pont annyi lesz a sütnivalóm.
A strandnak van egy etetője.
Ez egy univerzális hely, diszkó, kocsma, büfé. Étteremnek nemigen mondnám.
A vendégek helyiek és egyátalán nem visszafogottak. Óriási hangerővel ordítják egymás fejébe a mondanivalójukat, és ez teszik azért, hogy túl tudják harsogni a szomszéd asztalt, vagy a mellettük ülő párost. Felettünk két lapostévé megy de a hangjából semmit sem hallani (ami nem is baj)
Odabenn tilos a dohányzás, mégis füstszag van. Végül rájöttem hogy a dohányosok nagyon komolyan veszik a helység határait, így az ajtókeret külső oldalára tapadva ölik magukat a cigijükkel. Ajtó persze nyitva. Nem mennének tíz méterrel odébb még véletlenül sem.
A helyieket ez egyátalán nem zavarta.
A felszolgáló kislány egy hobbit lányka volt. Nagyon kedves és szőrös. Majdnem annyira mint egy ewok. Mikor a karjára néztem nem hittem a szememnek.
Az étlap öt tételből állt meg az úgynevezett Francesinha volt még.
Ez egy őshamburger amiben minden van. Két kenyérszelet között az általad választott összetételű vegyeshús. Sonka, sertéshús, kolbászszeletek, stb. A kenyerek tetején egy sajtszelet és egy tükörtojás ül. Az egész szörnyet leöntik szósszal és hogy ne lásd milyen ronda letakarják rengeteg sültkrumplival.
Ebben az ételtoronyban egy dolog nincs: zöldség, azt egyék a kecskék, vagy vegyél külön hozzá. Viszont adtak hozzá parikás öntetet, amitől a szememből ömlöttek a könnyek. Éreztem, hogy éppen megalapozom a holnapi napomat.
A hely meglehetősen olcsó.
Kaja után felautóztunk a Larano-nak nevezett kilátóponthoz, ami egy német turista szerint nagyon szép. Odafelé láttunk lefelé tartó igazi turistákat gyalogolni, akiket irigy szemmel méregettünk, ők meg viszont.
Gondolom tuti szép hely lehet, mert nem értünk fel a célunkhoz. Az utca bezsákosodott, a minősége pedig alulmúlta a mércét, amit a Sixt benyelne, ha valamit elkúrok.
Gyalogtúrázók itt is jöttek lefelé, sajnáltam, hogy az EU nem csinált ide nekem dagadtember kompatibilis aszfaltutat.
Innen hazafelé mutattam Gabinak néhány keskeny és meredek utcát, ahol leremegett legalább ezer kalóriát a ma megevett négyezerből. Bevágtattam olyan sikátorba is, amiben az autónak még felsikítani se volt ideje, helyette Gabi nyomatta a "bazze, levered a tükröt"-t.
(ezt nem tudtam kiragozni)
Mára ennyi az élményes.
Holnap itt folytatom...
